Gyerekkora óta a színpadra vágyott, és egyik nagy álma teljesült, amikor A Társulat című tévéműsor végén kiderült: ő énekelheti az István, a király jubileumi díszelőadásának címszerepét. Feke Pál augusztus 20-án a Szegedi Szabadtéri Játékokon is bemutatkozik államalapítóként.
- Énekelt a Szigeten, és túl van az Új világ vár! című koncertturné első állomásán. Összeegyeztethető a sok fellépés az István, a király produkció utaztatásával?

- Bár az elmúlt évben gyökeresen megváltozott az életem, továbbra is fontos, hogy az embereknek meg tudjam mutatni, ki is vagyok valójában. Részben ezért hoztuk létre ezt a turnét a szakma kiválóságaival. A koncerteken musical- és rockopera-részletek hallhatók újrahangszerelve, például rockosan vagy unplugged formában.

- Meg szeretné mutatni a valódi Feke Pált, jóllehet az elmúlt tíz évben, amióta színpadon van, mást sem csinált. Mikor és minek a hatására döntött a színház mellett?

- Kiskorom óta színházzal szerettem volna foglalkozni, el sem tudtam képzelni mást. Azt hiszem, az alapokat a zene szeretete adta.

- Családi örökség?

- Nincs zenész a családban, édesanyám tanítónő, apám mérnök. Mégis, náluk jobban senki sem támogatott már a kezdetektől: végtelen türelemmel és megértéssel viselték, amikor színházasdit játszottam a szobában, és a függönyökből varrtam díszletet.

- Lehetett volna hangszeres zenész is: zongorázott, klarinétozott, szaxofonozott.

- Ez a fajta csapongás ma is jellemző rám: szeretek belekóstolni mindenbe. De sajnos a legtöbb esetben nem vagyok kitartó.

- Színészként sem?

- Ott ez megengedhetetlen. A színpadon azonban nemcsak az érdekel, hogy az adott szerepet eljátsszam vagy elénekeljek egy dalt, hanem a színház egésze: a díszletek építésétől a hangtechnikán és a fényeken át minden.

- A Színművészeti Főiskola miért maradt ki az életéből?

- Tizennyolc évesen szerepet kaptam a Katonadolog című musicalben a Fiatalok Színházában, és a következő évben jelentkeztem Gór Nagy Mária színitanodájába. Fél évig jártam hozzá, de közben annyi felkérés jött, hogy a munkát nem tudtam összeegyeztetni a tanulással. Döntenem kellett az iskola és a színház között, és úgy éreztem, ha lehetőségem van a színpadon tanulni és gyakorolni a szakmát, azt választom. Amikor aztán felvetődött a Színművészeti Főiskola, olyan sokfelé dolgoztam, hogy lehetetlen lett volna órákra járni. Akkoriban már ebből éltem, ez volt a mindenem, nem rúghattam fel. Ám azt a mai napig érzem, hogy rengeteget kell tanulnom.

- Csak voltak olyan személyek, akiknek adott a véleményére, akik, ha kellett, bátorították?

- Nem kellett bátorítani, hiszen egyedül is ki mertem jelenteni, hogy se színitanodába, se főiskolára nem megyek - ehhez viszont nagyon biztosnak kellett lennem magamban. Nem mondom, hogy nem volt szükségem iskolákra, csak máshogy alakult az életem.

- Mit szóltak a pályatársak, amikor megtudták, hogy jelentkezik A Társulat című műsorba?

- Sokan nem értették, hogy miért indulok, amikor amúgy is egyfolytában dolgozom...

- És miért indult?

- Mert valami hiányzott az életemből.

- Az ismertség, a hírnév?

- Úgy látszik, az a harminc-negyven szerep, amit addig elénekeltem, nem volt elég, hogy mindenkinek meg tudjam mutatni, mire vagyok képes
 Nagyot kockáztatott, mindent vagy semmit alapon.

- Először én is így éreztem, aztán rájöttem, hogy nem ez a jó megfogalmazás. Ha ahhoz, hogy István lehessek a jubileumi díszelőadáson, el kell mennem egy tehetségkutató versenyre, akkor nincs más választás, azt kell tennem - de ezen majdnem egy évig gondolkodtam. Mert féltem. Féltem, hogy mit szól majd ez vagy az a rendező, mit szólnak a kollégák, hogy beszálltam egy ilyen műsorba. Amikor először álltam a zsűri elé, nálam jobban senki nem izgult. Utána pedig úgy éreztem, nem tudom végigcsinálni.

- Tíz év színházi rutinnal a háta mögött?

- Le kellett nullázni mindent, amit addig elértem, és oda kellett állni 1600 másik közé azzal a tudattal, hogy ugyanolyan vagyok, mint ők. A legnagyobb alázattal kellett lennem mindenki és minden iránt.

- Sikerült? Azért kérdezem, mert például korábban egyetlen társulatnak sem volt a tagja.

- Szabadúszóként dolgoztam, darabokra szerződtem. Nem tudtam, milyen társulathoz tartozni, nem tudtam, kell-e ez nekem. De nem is a társulati tagság volt az elsődleges szempont, amikor jelentkeztem, hanem az István, a király címszerepe.

- Hogy érzi: megváltozott az elmúlt egy év alatt?

- Teljesen. Amikor az első nap hazamentem, az összeomlás szélén álltam. Mert nem bírtam, hogy virágot kell behoznom a színpadra, és olyan dolgokat kell csinálnom, amit korábban nem. Hogy statisztálnom kell. És nem azért, mert nagyképű vagyok, hanem mert egyszerűen átugrottam ezt a lépcsőfokot. Tizennyolc éves korom óta főszerepeket kaptam, gyakran a koromnál idősebb figurát kellett alakítanom. Huszonkét évesen játszottam el Jézust a Jézus Krisztus szupersztárban...

- Mit várt a műsortól?

- Egyetlen elvárásom volt: megnyerni a versenyt.

- Megnyerte. Gyakorlatilag egyidős az István, a királlyal. Mi az első élménye a rockoperáról?

- A bakelitlemez, amit aztán "rongyosra hallgattam". Már kisgyerekként betéve tudtam az összes szereplő összes dalát, Rékától Saroltig.

- Ha őket nem is, de Koppányt és Tordát énekelte már színpadon.

- Koppány komoly kaland volt szakmailag és magánemberként is: másfél hónapig turnéztunk azzal az előadással Amerikában, bejártuk az egész országot. Tordát pedig Kecskeméten játszottam.

- Nem tartott attól, hogy az új produkciót és benne az alakítását összehasonlítják a 25 évvel ezelőttivel?

- Tudtam, hogy össze fogják hasonlítani, de nem féltem. Csak azzal törődtem, hogy előrenézzek, és átadjam magam ennek az új rendezői koncepciónak. Eltelt 25 év, és ezalatt a magyarság történetét régóta kutató Szörényi Levente rengeteg információval gazdagodott - főleg Koppány személyét illetően -, amelyek be is kerültek az előadásba. Én pedig arra törekedtem, hogy olyan Istvánt formáljak meg, aki véletlenül sem hasonlít a 25 évvel ezelőttire.

- Milyen képet alakított ki magában Szent Istvánról?

- Szörényi Levente István-képe közel áll hozzám, a rockopera pedig dramaturgiailag is tükrözi, ami Istvánról megfogalmazódott bennem: egy, a korábbinál jóval keményebb, határozottabb kiállású király, akinek azonban úgy kell keménynek és határozottnak lennie, hogy közben szinte csak lírai dalt énekel.

- Kivel azonosult könnyebben: annak idején Koppánnyal, vagy most Istvánnal?

- Koppány egyszerűbb, egyér telműbb volt, István összetettebb, és színészileg is nagyobb feladat. A történet elején szinte még kölyök, akire hirtelen szakad rá az ország kormányzásának súlya.

- Milyen volt Szikora Jánossal dolgozni?

- Szikora János hihetetlenül felkészült rendező, aki úgy jött be az első próbára és úgy távozott az utolsóról, hogy pontosan tudta, mennyi idő van arra, hogy színpadra állítsa a produkciót. Mindenről megvolt az elképzelése, ugyanakkor hagyta, hogy magunkból is építkezzünk. Nem akart ránk erőltetni semmit, de közben utat mutatott.

- István alakításával teljesült az álma. Merre tovább?

- Művészi értelemben ez csúcspont, ami alá soha nem szeretnék menni. Szakmailag biztos, hogy lehet följebb lépni, de azt hiszem, ebben a kis országban nem vágyhatok többre. Persze, az is lehet, hogy 30 év múlva teljesen mással fogok foglalkozni, most azonban ez tesz boldoggá.

 

forrás: x